C
saknem negyedszázada élt a fővárosban Krúdy, amikor Az óbudai szívhalász történetét papírra vetette 1919 májusában. Ezután még jó évtizednyi idő telik el, míg Óbudára költözik, de a hangulatos városrészt – mint írásainak témáját is – jóval előbb felfedezi magának. A húszas évek közepén a Flórián-napi búcsún megkezdett borivás ürügyén fest hangulatos képet az óbudaiakról és idézi vissza a nyugalmasabb békeévek auráját. 1929-ben Luca napján látogat a főváros „legbabonásabb kerületébe”, hogy újra érezhesse a múlt idők illatát. Fél esztendő múlva végleg óbudai lakos lesz.
1930 május 20-án költöznek a Templom utca 15. szám alá. Az épületet boltíves kapu választja ketté. Az egyik szárny teljesen az övék, a másikban a házmester és Gráf Károly kiskereskedő családja lakik.
Az átmeneti kényelmetlenségek után felesége rövidesen barátságos otthonná varázsolja a szerény házrészt. Az udvart és a párkányokat muskátlival, leanderrel díszíti. Krúdy a megváltozott viszonyok közepette is lankadatlanul dolgozik. Reggel hatkor kel és szinte azonnal munkához kezd. Utolsó korszakának remekei készülnek itt, különleges „műhelyében”, mely dolgozószobának csak merész fantáziával lenne titulálható. Fénykép örökíti meg, ahogy elegánsan, „krúdysan” ül és tűnődve alkot az íróasztalnak kinevezett, egyszerű kis varróasztalnál. Tartja az önmagára kirótt napi tizenhat oldalt, Jókai adagját. Óbuda rövidesen az életmű szerves része lesz.
Vastag tollszárba illesztett éles tollheggyel, többnyire lila tintával rója girbegurba betűkkel hullámzó, sűrű sorait diósgyőri papírlapokra. Ha az idő hűvösre fordul,
de fűteni még pazarlás lenne, felveszi „otthoni” nadrágját és kopott nagykabátját, úgy dolgozik. Nincs sok ruhája, megjelenésére azonban továbbra is ügyel, mondhatni pedánsan öltözködik. Puha kalapja, gombos cipője, sétapálcája, melyet mindig magával hord, az úri viselet kellékei. Divatos, értékes kiegészítőkre már nem futja, régi gyűrűit, cigarettatárcáit zálogházaknak és ékszerüzleteknek adogatta el. Csak a kalapjára tűzött, ezüsttel keretezett farkasfog őrzi a hajdani jobb napok emlékét.
1930 október 21-én jó hangulatban ünnepli ötvenkettedik születésnapját családi és szűk baráti körben. Ezen az ünnepen, csak a koccintás kedvéért belekóstol a borba. Ezt követően haláláig rabja marad. Látogatni kezdi a közeli Mókus utcai Kéhli vendéglőt s más óbudai kiskocsmákat. Egyre inkább elmarad, néha éjszakára is. Szobájából nemsokára még egy bejáratot vágat, közvetlenül az udvar felé, hogy ne zavarja alvó kislányát és feleségét, ha későn tér haza. A Kéhliben gyakorta keresik fel hívei, rajongói, hogy együtt darvadozzanak a mester asztalánál. Kéhli Feri, a vendéglő pincérének emlékezete szerint Gyula bácsi általában ebéd utáni időben jelent meg és kérte a fröccsét vagy két deci borát, tisztán.
A viszonylagos nyugalom nem tart soká. A könnyelmű múlt árnyai – lerázhatatlan tartozások formájában – ismét kísértenek. A budapesti királyi törvényszék végrehajtási jegyzőkönyvben tiltja le a Pesti Napló, a Mai Nap és az Újság szerkesztőségétől bármilyen címen járó összes jövedelmét. Néhány hónap múlva pedig – a magyar író helyzetének döbbenetes példájaként – vagyontalansági esküt tesz.
Már az éjszakázást sem bírja, a Kéhliből rendszerint este tíz-fél tizenegy felé lakására tér. Szíve, gyomra, mája rendetlenkedik, őszre megint kórházba kell vonulnia.
Óbudai magánya minden addiginál jobban rátelepszik.
Napról-napra járja a szerkesztőségeket. Mindenfélét megírna, mindent eladna már, hiszen élelemre, tartozások levonására kell a pénz. Legkevésbé a nélkülözhetetlen borra, hiszen az óbudai kiskocsmákban régóta hitelben vendégeskedik. Villanyát kikapcsolják, gyertyaláng mellett ír.
A halála előtti napon Antal István sajtófőnök magához rendeli, mert néhány íróval együtt cikket küldött egy felvidéki lapnak. A sajtófőnök közli az íróval, hogy tettét a kormány hazafiatlan cselekedetnek minősíti.
Fia hiába simogatja kezét, hogy megnyugtassa, a megalázott legyint csak mindenre. „Este még a Kéhlinél volt. Hajnalban fügétmutató kézzel meghalt – halva találtuk.”, emlékezett édespjára ifjabb Krúdy.
A másnapi dátummal kiállított halotti anyakönyvi kivonat a halál okát szívbénulásban jelöli meg. A barátok közül elsőnek Szép Ernő érkezik és felajánlja segítségét.
1933 május 14-én kísérik utolsó útjára a Kerepesi úti temetőben.
Utolsó elbeszélésében, amely már csak halála után jelent meg, szintén Óbudáról ír, az óbudai kisasszonyokról, akikre az óramutató vigyáz, és az óbudai temetőkről, ahol a végrendelkezni kívánó, megöregedett Szindbád hiába várja Szellő Szilvia kisasszony hálás csókját.